Megjelent: Ifi magazin 2002. május
A Nádszegi Napszínházban már több alkalommal volt „csaknem” telt ház. Április 12-én (egy nappal Hofi Géza temetése és a Fidesz Kossuth-téri rendezvénye előtt) – a Ghymes együttes meghívására – az RTL-Klub Esti showderjének sztárja, Fábry Sándor lépett a színpadra. Még a pótszékes megoldás sem bizonyult elégségesnek, egy csomó ember a lépcsőkön állva kacagott másfél órán keresztül.
– Mikor megérkeztem Nádszegre, megkérdeztem az első komát, akit megláttam, hogy merre van a kultúrház. Jó estét, Jáksó úr! – köszönt szépen az illető -, de nagyon jól elmagyarázta.
Téged egy örökké mókás, vidám embernek tartanak. Mondd, azért van olyan, ami igazán ki tud hozni a sodrodból?
– Igen, például a szegfű. Mi tagadás, nagyon örültem, mikor a műsor után kapott virág nem szegfű volt. Hát azt nem szeretem… De komolyra fordítva a szót, általában jó hangulatú ember vagyok, de aki mindig jó hangulatú, az valószínűleg nem is egészen normális. Mindenkinek vannak komolyabb, melankolikus pillanatai, nekem is, de az alaptónusom az jól temperált.
A szegfűt tehát nem szereted. És mi a kedvenc gyümölcsöd?
– A banán! Nézd, lehet hogy szívesen is tenném, de nem tehetem meg, hogy nyíltan elkötelezzem magam valamelyik politikai párt oldalán. Mint Sámsonnak a hajában, az én erőm a függetlenségemben rejlik. Sejteni azért lehet rólam dolgokat. (Fábry Sándor egy nappal később ott volt a Fidesz Kossuth-téren tartott rendezvényén olyan emberek társaságában, mint például Kokó, Egerszegi Krisztina, Usztics Mátyás, Sasvári Sándor vagy Pataky Attila – szerk. megj.) Itt van például a Terror Háza létrehozásának gondolata, melyben szívesen vettem részt. És nem jelent ez behódoltságot, mégiscsak kikérem magamnak, hogy 12 évvel a rendszerváltás után egy megkérdőjelezhetetlen tisztességű tervezetben csak azért ne vegyek részt, mert az a kormány támogatását is élvezi.
Mint művész, miképp éled át Magyarország jelenlegi „kettéosztottságát”?
– Elképesztő, hogy mikre megy el például az értelmiség nagy részének az energiája! Épp azon fáradozom, hogy némileg hozzájáruljak ennek a rettenetes szétzuhantságnak a feloldásába. Elegem van abból, hogy nálunk már akkora a hisztéria, hogy mindkét oldal azt hiszi, ha ő most veszít, akkor vége a világnak. Pedig már több mint tíz éve kimentek az oroszok! Ez a lényeg, nem? Éppen hétfőn – tehát még a két választási forduló között – fogok egy interjút adni a Magyar Hírlapnak, melynek ez lesz a címe: Lesz még lyuk a pinán! Sokan nem veszik észre még ma sem a lényeget!
Sok művész, sportoló is elég mereven, egy síkból tekintve nézi a dolgokat…
– A két párt között minimális a különbség. Az egyik embernek ez a szimpatikusabb, a másiknak az. Akármelyik is győz, tudomásul kell majd vennie, hogy van egy jelentős akarat a másik oldalon is. Az lesz a nyerő, aki valamilyen módon a másik felet is be tudja kapcsolni az élet vérkeringésébe. (Ezzel kapcsolatban Fábry a színpadon megjegyezte: „Éppen ma írtam különben egy cikket, egy levelet a Hócipőbe Farkasházy Tivadar barátomnak. Ugyanis a legutóbbi hócipőbe 24 darab Medgyessy Péter képet tett bele! Nekem mindegy, de lehet, hogy ez kicsit sok már azoknak is, akik egyébként Medgyessy Péter-kedvelők. A levél így kezdődik: „Kedves Farkasházy elvtárs…”)
Akármelyik oldalról is nézzük, számodra az utóbbi négy év rendkívül sikeresnek mondható. Ezt a neked ítélt díjak és a rohamosan megnőtt népszerűséged is bizonyítja.
– Igen, de ezt nem az Érdemes Művész (melyet egyébként, mint újságíró kaptam), a Déry János-díj, a Bonbon-díjak vagy a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztje eredményezte, hanem a média. A televízióval függ öszsze. Én nem lettem sem jobb, sem rosszabb, csak több emberhez jutok el. A házibulikon már hetvenháromban király voltam, csak szerény számú közönségem volt.
Tervek a jövőre nézve?
– Lehet hogy nagyképűségnek hangzik, de úgy gondolom, elég komoly hangot ütöttem le, és ezt a színvonalat már fenntartani sem kis munka. Nem szeretnék ellaposodni, nem szeretném, ha az emberek szánakozva néznének rám: „szegény Sanyi, kifogyott a humorbutykos!” Ha így alakulna, remélem, a barátaim felhívják erre a figyelmemet. Ez van most, valamint még annyi, hogy a Hócipőben lévő Dizájn-centerből szeretnék egy könyvet összehozni.
* * *
A napokban eltávozott művészóriás, HOFI GÉZA kapcsán Fábry Sándor így emlékezett vissza:
– Ismertük egymást, de alig találkoztunk. Olyan szervusz-helló volt a kapcsolatunk. Én soha nem fogom tudni azt produkálni, mint ő, viszont az alaphelyzet is más. Talán én is viszonylag elég széles réteget tudok megszólítani, de olyan széleset, mint Géza – főleg a hetvenes években – nem. Mindent el lehet neki nézni, mert az a tény, hogy hosszú éveken át tízmillió embert röhögtetett, a takarítónőtől az egyetemi tanárig, egy elképesztő teljesítmény.
A sóderomba nem akart eljönni. Érzékeny embernek tartottam, aki nemigen tudja elviselni, ha nem ő a primadonna. Pedig, ha eljön, én akár kézen is álltam volna neki! őt biztos, hogy nem dumáltam volna le!Február 24-én, a Terror Háza megnyitója után elmentem a Hofi-kabaréra. Addig soha sem láttam színpadon! Leültem a lépcsőre, mert már csak ott volt hely. Úgy hittem, a műtétek után már egy megfáradt, már nem annyira sziporkázó embert látok majd. Iszonyú beteg volt már, de az, amit ott a színpadon csinált, az hihetetlen! Azt kellett mondanom magamnak, hogy „Sanyi, fel kell a gatyát kötni! Még nincs itt az ideje a trónfosztásnak!” Örülök, hogy kedves képet őrzök róla, és remélem, ha pici kiadásban is, de azért én is tovább viszek valamit abból, amit képviselt.
Oriskó Norbert