Most induló sorozatunkban a közéletből ismert személyiségeket mutatunk be úgy, ahogyan talán kevesen ismerik őket. Beszélgetésünk reflektorfényébe nem az őket közismertté tett tevékenységet, foglalkozást helyezzük, hanem sokkal inkább a magánemberi tényezőket. Első interjúalanyunk Duray Miklós, akire sokan — Szlovákiában és szerte a nagyvilágban — mint a szlovákiai magyarságnak a második világháborút követő időszakában kifejtett harcának élő szimbólumára tekintenek.
Önt elsősorban politikusként ismerik, eredeti szakmáját tekintve viszont geológus. Hogyan alakult ez ki valójában?
– Gimnazista koromban eleinte újságíró vagy mérnök szerettem volna lenni. Mikor aztán pályaválasztásra került a sor, úgy döntöttem, hogy a régészetre jelentkezem. A felvételim azonban nem sikerült. Ezt követően kértem a jelentkezésem átutalását a művészettörténetre, oda viszont a felvételire sem hívtak meg, arra hivatkozva, hogy a régészeti felvételim eredményének megítélése elegendő arra, hogy oda se vegyenek föl. Ezek után a sikertelenségek után inasiskolában akartam tanulni, hogy autószerelő legyek, ám oda sem kerültem be. A 60-as évek elején annak, hogy valaki sikeres vagy sikertelen legyen, nem az volt a fő oka, hogy milyen fokú a tudása, hanem a kádervélemény volt a döntő. Egy évig rakodómunkásként dolgoztam, és így már munkáskáderként jelentkeztem a geológiára, ahová már fel is vettek. Bár meggyőződésem szerint a felvételi vizsgán ugyanolyan szintű volt a felkészültségem, mint amikor sikertelen voltam. A geológia mellett végül azért döntöttem, mert mindig mély vonzalmat éreztem a természet iránt.
Lakásában járva tapasztaltam, arra törekszik, hogy természetes alapanyagú tárgyakkal vegye körül magát. Műanyag szinte sehol…
– Igen, elsősorban a követ, az üveget, a fát, a vasat és a természetes alapanyagú textíliákat szeretem. A geológiai pálya nem volt rossz választás. Megnyilvánult benne egy bizonyos nemzetköziség, mely lehetővé tette, hogy sem a társadalmi, sem a nemzeti származásom nem jelentett akadályt a szakmai kibontakozásom előtt.
Mit tart a leglenyűgözőbb természeti jelenségnek, alkotásnak?
– A természetből szerencsémre elég sokat láttam. A leglenyűgözőbbnek ezek közül a Kaliforniában látott mamutfenyőt és a szülőföldemet tartom. Nem sokkal azután, hogy hazajöttem Amerikából, autóval mentem Párkányból Szalka felé, és mikor átjutottam a gerincen, elém tárult az Ipoly völgye. Amikor ezt megláttam, életemben akkor tódult először könny a szemembe a természet láttán. Viszont azt a csodálatos látványt sem fogom soha elfelejteni, mely 1990-ben Balatonnál Keszthelytől Badacsony irányába utazva fogadott, mikor virágba borult az egész hegyoldal.
A nyár derekán járunk. Hol fog az idén nyaralni?
– A családdal valószínűleg egy hétre elmegyünk a horvátországi Adriára. Egyszer már voltam ott, úgy érzem, hogy megint meg kell merülnöm a tengerben.
Ha ideje és kedve engedi, mivel foglalkozik? Van-e valamilyen hobbija?
– Évek óta nincs időm arra, hogy a vesszőparipáimmal foglalkozzam. Ám ha marad egy kis időm, akkor otthon a ház körül szoktam tevékenykedni, mert főleg erre van szükség.
Mit tart a legbosszantóbb emberi tulajdonságnak, amely ki tudja hozni a sodrából?
– A butaságot, amely nagyon tud dühíteni, valamint az emberi gazemberséget, ami pedig elkeserít. Sajnos gyakran találkozom velük.
Gyakran látom, hogy egyedül jár-kel Pozsony utcáin, pedig bizonyára sok ellensége van. Nem tart attól, hogy esetleg szembetalálkozik egy ámokfutóval?
Sohasem jutott az eszembe, hogy testőröm legyen. Meggyőződésem, hogy erre csak annak van szüksége, akinek van mitől tartania. Nekem nincs mitől félnem, senkinek nem tettem semmi rosszat.
Egy elméleti kérdés: ha Önt egy másik lakott bolygóról száműznék a Földre, és kiválaszthatná azt a helyet, ahol majd leteszik a földre, vajon mire esne a választása? Ebben az esetben természetesen Önnek nem volna semmilyen magyar vonatkozású elfogultsága. Viszont lehetősége volna előtte alaposan áttanulmányozni a Földet természeti és társadalmi szempontból is…
– Politikai szempontból – az államelmélet klasszikusai szerint — ott szeretnék lenni, ahol nem csak jó törvények vannak, de azokat be is tartják, de valószínűleg ismét a Kárpát-medencét választanám. Szerintem ez a földgolyó legszebb és legkiegyensúlyozottabb, legjobb éghajlatú és legbarátságosabb területe, annak ellenére, hogy évszázadokon keresztül itt húzódott a Kelet és Nyugat között folytatott harc. Ez érthető is, hisz mindenki ezt a csodálatos helyet akarta birtokába venni.
Ön élete négy évtizedét a szlovákiai magyar nemzeti közösség érdekképvisele-tének szolgálatába állította, s ezzel gyakorlatilag lemondott arról, hogy megvalósíthassa saját egyéni vágyait. A célt viszont még nem érte el, és az is kérdéses, hogy erre sor kerül -e valaha. Megérte? Mi az, ami elégedettséggel töltené el?
– Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ha újra kezdhetném, akkor sem választanék más utat. Amit tettem, sohasem tartottam áldozatnak, hanem azért tettem, mert az tűnt számomra természetesnek. Legfeljebb azon csodálkozom, hogy sokak számára miért nem természetes a természetszerű? Ellentétben azokkal, akik úgy gondolják, hogy egy tisztségnek az elérése akár a földi vágyak beteljesülésének a maximuma is lehet, én azt mondom, hogy a szellemi célok irányába kell haladni. Ezeket pedig sohasem lehet elérni, csak megközelíteni. A Szlovákiában élő magyarság számára az a fontos, hogy egészében felnőjön és lelkileg átalakuljon. A kommunizmus idején megfertőzött korosztályt egy fiatal, egészséges korosztálynak kell felváltania, melynek a megalkuvás helyett az önrendelkezés lesz a fő jellemzője. Ezt kívánom a mai ifjúságnak, mert ha a sorsát a saját kezében tartja, akkor ezzel tulajdonképpen megvan a lehetősége a többi vágyának a megvalósítására is.
Névjegy: Duray Miklós, Foglalkozás: politikus, Eredeti szakma: geológus, Családi állapot: nős, felesége Zsuzsanna, Gyermek: Áron Bálint, 10 éves
Kedvencek: Történelmi személyiség: a magyar történelemből Szent István, a világtörténelemből Robert Schuman, az egyesült Európa szellemi atyja, Újság/lap: Szabad Újság és a Sme, Író: Tamási Áron (már gyermekkorától kezdve), Költő: a lírai verseknél Nagy László, a politikaiaknál pedig Ady Endre, Étel: sült krumpli, sült bárány- és kecskehús, Ital: kisüsti pálinka, száraz borok és ásványvizek, Gépkocsi: amióta autója van, mindig Škodája volt, de úgy véli, hogy Európában a Volkswagen gépkocsik a legjobbak, TV-műsor: időszűke miatt csak a TV-híradó, Képzőművész: elsősorban az expresszionista művészet képviselői, közülük leginkább Vincent van Gogh, a magyar művészek közül pedig a losonci származású Szabó Gyula, Virág: a margaréta és a tulipán.
Duray-részletek:
„… talán éppen tizenöt éves voltam, mikor egy lány jelenlétében, akibe szerelmes voltam, első ízben fogalmaztam meg jövendőbeli szándékaimat: életemet a csehszlovákiai magyarságnak akarom szentelni, böktem ki pátosszal egy lappangó szexualitású párbeszéd végén…“ (Idézet Duray Miklósnak az 1983-ban New York-ban megjelent Kutyaszorító című könyvéből)
Fohász a szülőföldért (Részletek. Eredeti címe Idol ima. Megjelent 1983 tavaszán Chicagoban, Mózsi Ferenc kiadásában – Framo Publishing – a Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk c. kötetben.)
Évszázadnyi, talán évezrednyi idő telt el testünk első érintkezésétől. Azóta ismerkedem Veled, igyekszem kiismerni a lelked és hozzád hasonlóvá válni, hogy ne különböztethessenek meg bennünket egymástól, ne vethess ki magadból engem hűtlenül és ne tagadhassalak meg Téged soha.
Térden állva, lehajtott fejjel szoktam imádkozni magunkért, hogy megerősödjem hitemben. Ezért löktem el minduntalan megvetéssel az ostoba csábítást, ezért szorítottam markomban a születésemmel nekem szentelt földedet és pergettem ujjaim között talajod szemcséit. (…)
Feltűnt a tökéletesség gyémántarca. Kínokkal teli álmaimnak tükörképét megérinthettem. Újszülött csecsemőként sulykoltalak selymes fűszeres füvekkel, fürdettelek jégkristályok forgatagában, testedet öblös völgyek visszhangjával törölgettem és barlangok kék vizét csöpögtettem szemed sarkába. (…) Azt hittem, hogy már teljességgel védett vagy minden kísértés és mindenfajta halál ellen, mikor hirtelen jajduló sóhajod szántotta meg homlokom simulni akaró ráncait. Mint súlyos ütéstől bódultan láttam, hogy rusnyák settenkednek torkod körül, torz pofájúak ugatnak körbe, odúkat marnak combod hamvas bőrébe.
A látvány rettenetétől eszemet vesztve egy pillanatra cserben hagytalak, eltékozolva közös kincsünk nagy részét. De az első rémület múltán visszafordultam és láttam, hogy élsz. Még mindig élsz! Hát ilyen hatalmas a Te erőd?! (…)
Óh jaj, maradj életben! Gyűjtsd össze egy pillanatra maradék erőd, hogy együtt áshassuk ki enyészetnek induló tested a televényből. (…)
Az emlékezet fája -— A tanítványaidban van a jövő, Cérna Géza! Olyan lesz a jövő, ahogyan te oktatod őket! Ezért kell óvni az emlékezet fáját! (…)
Cérna Géza élete végéig az óriásbükk őrzője maradt, és mindenkinek osztott az évgyűrűkbe rejtett múltból, ahogy meghagyták neki az öregek (…) Az egyik reggel hiába vártuk őt. (…) Százötven baltás embert béreltek fel, és agyonsújtották Cérna Gézát, kivágatták az emlékezet fáját és elpusztították a fa írmagját is. (…)
Később döbbentünk rá, hogy még halálában is megtartotta ígéretét. Mert a nyughelyén facsemete sarjadt. Egy apró bükkcserje. Ez pedig úgy történt, hogy amikor megvillantak a fejszecsapások Cérna Géza szeme előtt, a legszebb magot a nyelve alá rejtette. Ez hajtott ki most. (…) Ezt a fát nem lehet a kertek tövében titkon nevelgetni. Vagy nagyra nő, vagy elpusztul!
Adja Isten, hogy minél erősebbre nőjön!“ (Részlet Duray Miklós a Csillagszilánk és tövistörek című, 1994-ben megjelent mesekönyvéből)
Oriskó Norbert, Megjelent az Ifi magazin 1999 augusztusi számában
Nyitókép: A Nemzeti Társas Kör által a minap adományozott Hűség-díj keretében átadott emléktáblával