A Költő. Erre a szóra bizonyára legtöbbünknek először PETŐFI SÁNDOR jut az eszébe, akinek 150 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én nyoma veszett a segesvári csatában. Meghalt, fogságba esett, elbujdosott? Erre még ma sem kaptunk teljesen bizonyos választ. Talán nem is akarunk? Petőfi költészete, életútja (addig a napig) közismert. Ezért e kerek évforduló alkalmából inkább prózai írásaiból, konkrétan: egy barátjához írt leveleiből idézünk részleteket. Ezekben Petőfi fergeteges humorára és kegyetlenül őszinte jellemzéseire figyelhetünk fel. Talán egyesek meg is botránkoznak. De vajon mi kedveljük(-tük) valamennyi, az iskolai tananyagban szereplő irodalmi személyt? Nem hiszem. Emlékszem például, hogy irodalomtanárom egy költőt egyszerűen kihagyott az „okításból“, mivel azt ki nem állhatta. Petőfit is megillette tehát a szabad vélemény joga, bár ő ezt nem kérte soha senkitől, ám annál gyakrabban élt vele…
A nászútról
Utazásunk rossz időben történt, de nézi is az ember házassága első napján, hogy milyen az idő. Egy kis kalandunk is volt az úton, eltört egy kerekünk. Feleségem csak mosolyogta a bajt, de én dühösen dühödtem, s félre mentem, hogy feleségem ne halljon, és ott kedvem és rangom szerint kikáromkodtam magamat. A késedelem miatt az éjszakát fogadóban töltöttük… Házasságom első éjszakáját fogadóban! — nem hiába vagyok a csárdák költője. (…)
Hazugság, hogy a házasságban megszűnik a szerelem. Én most is olyan forrón és lángolóan szeretem a feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.
A róna védelmében
Már elhagytuk Gyöngyöst, midőn egyik-másik útitársammal beszédbe kezdtem ereszkedni. Nem szóltam volna, de amint kiértünk a hevesi rónára, a tisztelendő úr elkezdte gyalázni a síkot, mire kötelességemnek tartottam védő szót emelni, mégpedig amúgy Petőfi modorában, azaz egész illendő gorombasággal. Nem tehetek róla. A szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.
Egy kis baki…
Pesten október 10-én nagy dolog ment végbe, amit a világtörténet-írók bizonyára nem fognak említetlenül hagyni. Játszottam a Nemzeti Színházban, Szigligeti „Szökött katonájában“. Azt beszélik, hogy megbuktam benne… de ez nem igaz, mert… én nem hiszem el. Az igaz, hogy az helyett, hogy: „Julcsa kisasszony a menyasszony“ azt találtam mondani, hogy „Julcsa kisasszony a vőlegény“, de hát…
Kisfaludy
Kisfaludy Károlyt túlbuzgó barátai a szó legszorosabb értelmében rátukmálták a nemzetre. Neki megvan a maga érdeme, ő élvezhető olvasmányokat nyújtott kortársainak, de mi köze hozzá az utókornak, melynek nem nyújtott semmit? ő másodrendű tehetség volt, ki nem adott irányt az irodalom egy ágában sem. Drámája szenvedhetetlen nyavalyás német érzelgés, lírája érzelem és gondolat nélküli üres dagály.
Arany
Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom, s e jó barátom Arany János, a Toldi szerzője. Ha olvastad, fölösleges a beszéd. S e költeményt egy egyszerű jegyző írta egy kis szobácskában, melynek hossza öt, széle pedig két lépés.
Goethe
Könyveimet már elzártam, s az útra nem hagytam kint semmit. Odafutok a könyvárusomhoz, hogy adjon hirtelenjében valami kis könyvet, amit zsebembe dughatok. Az omnibuszon megnéztem, vajon milyen olvasmányom lesz? — s határtalan egek! mit kellett látnom?… Goethe Faustja volt a zsebembe. Mit csináljak? — kiáltok fel magamban, káromkodjam-e vagy elájuljak? — Tudod, barátom, én Goethét nem szeretem, nem szívlelem, undorodom tőle, mint a tejfölös tormától. Ennek az embernek gyémánt volt a feje, de a szíve békasó… agyag, mikor ostoba Wertherjét írta. És nekem az ilyen fráter nem kell… Goethe óriás, de óriás szobor. Aki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik, legföljebb bámulhatják. A szeretet örök, mint az isten, a bámulat mulandó, mint a világ.
Dumas
Legkedvesebb regényíróm Dumas Sándor. Nincs is több szellem senkiben, mint ő benne. A természet őt lángésznek alkotta, célja másokat jól tartani, nem magát gazdagítani. Az ő munkáinak olvasása után kezdtem eszmélni, hogy talán mégis szép a világ. Dumas oly szépnek festi az életet, oly szépnek a fájdalmat is, hogy az ember csaknem készakarva boldogtalanná lesz, hogy olyan édes bánatot érezzen.
Tompa Mihály
Megnéztük Murány várát. Aki valaha Gömörbe vetődik, nagyot vétkezik maga ellen, ha ezt meglátogatni elmulasztja. Gyönyörűségesen vadregényes táj. .. mindenütt zaj, életzaj, csak itt fönn a bércen, hol egykor kardok csörögtek és ágyúk dörögtek, csak itt volt csend… kivéve, hogy Tompa Mihály hortyogott. Igen, aludt és hortyogott, becsületem szentségére esküszöm, míg én a táj páratlan fönségén és a múlt idők nagyszerű eseményein ábrándoztam, Tompa Mihály aludt és hortyogott. Ha a halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam meg ezt neki, még ott sem bocsátom meg.
Vörösmarty
A végső ponton álltam, Kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez olyan érzéssel, mint amilyennel a kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lett pénzem és nevem. E férfi, kinek én életemet köszönöm, s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty.
George Sand
George Sand az új világ csodája, és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. ő, mint a mészáros a marha böndőjét, fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiálltja: így nem maradhat! …. ó, ez merész, dicső, nagy munka, de férfinak való, nem asszonynak.
Béranger
Megnézem a fényes Franciaországot és magát Bérangert, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát. A júliusi forradalom ágyúdörgése Béranger dalainak visszhangja volt. Mindenki tisztelettel említse az ő szent nevét. ő a világ első költője.
Összeállította: Oriskó Norbert, 1999 július, Ifi magazin – Nyitókép: pixabay