Honfoglalás (Dunaszerdahelyen)

Dunaszerdahely városában az idei Szent István-napok nyitórendezvényének hirdették meg a Honfoglalás c. rockopera szabadtéri bemutatóját a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és az ExperiDance bemutatásában.

Kitűnő programnak ígérkezett, mely egy csodálatos zenei élmény mellett röpke gondolatok és elgondolások sorát késztetheti az emberben.

A Honfoglalás filmváltozatát még 1996-ban mutatták be – felemás fogadtatással. A helyenként unalmas, „dramaturgiai hiányosságokkal” készített filmet (a port.hu oldalon pl. 3,6-os osztályzatot kapott a maximális 10-ből) egyrészt a zseniális színészi gárda, de főleg a fantasztikus zene mentette meg a bukástól (Vajon él-e magyar ember, ki nem ismeri a „Kell még egy szó” című dalt?). Felvetődik bennem az a kérdés is, hogy a számos átütő sikert elért rockoperával – közéjük tartozik a A költő visszatér és a Megfeszített is – a háta mögött Koltay Gergely (a Honfoglalást egyébként Szűts István zenésztársával alkotta)még miért nem kapott Kossuth-díjat?

Néhány évvel ezelőtt egy zenészbarátom mondta, hogy látta az új alkotást, a rockoperává átírt darabot, abban pedig nincs semmi üresjárat, pergő, lenyűgöző – és az sem mellékes, hogy a mi Vadkerti Imrénk brillíroz benne Árpád vezérként.

Akkor, több mint 1100 évvel ezelőtt, a nagy cél érdekében összefogtak a magyar törzsek. A történelem viharaiban számos nagy nemzet, nép, ország süllyedt el, Szent István országa ma is áll. „Visszavesszük hazánk, hol Attila népe élt…” – csendült fel a dallam most egy olyan területen, ahol megmaradásunk érdekében ismét ránk férne az összefogás az ellenünk folytatott fondorlatos, asszimilációhoz vezető törekvésekkel szemben. Nem csak az elődeink iránti tiszteletből, hanem unokáink iránti felelősségből is cselekednünk kell.

Sajnos, az eső miatt félbeszakadt a dunaszerdahelyi előadás. A Kell még egy szó zenéje még elhangzott, de a dalt már csak gondolatban énekeltük: „Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába, az a hely ahol élsz, világnak világa”!

Oriskó Norbert
(Megjelent a Szabad Újság 2014. augusztus 20-i számában)