A Kormorán együttes gyakori szereplője a felvidéki zenei fesztiváloknak. Nem titkolják, küldetésüknek tartják a magyar összetartozás érzésének erősítését. Az idén többek között a zoboraljai Kolon községben is felléptek, amelynek különlegessége abban állt, hogy egy ajándékot is hoztak a felvidéki közönségnek. Eljátszották és itt hagyták nekünk Zoboralja himnuszát, melynek szerzőjét, Koltay Gergelyt kérdeztük.
Honnan jött a gondolat, hogy himnuszt írj a felvidéki Zoboraljának?
– Nem én voltam az ötletgazda, ilyenre magamtól nem is vállalkoznék. Zoboraljáról érkezett a felkérés, konkrétan a koloniaktól, akik kérését Balkó Róbert polgármester úr tolmácsolta. Óriási megtiszteltetés volt a számomra, de sokáig tartott míg rászántam magam erre. Ez ugyanis a megtiszteltetés mellett egy óriási felelősség is. De örömmel fogadtam, mert erős kötődésem van a Felvidékhez, sokat játszunk ott, Zoboralján is, ahol ma már nagyon kevés magyar él. Boldog vagyok, ha bármivel is hozzájárulok ahhoz, hogy a magyar szó itt is fennmaradjon. Ha ezzel a himnusszal tettünk valamit ezért, akkor már elértük a célunkat.
Hogyan mutatnád be a dalt?
– Leginkább úgy, hogy eljátsszuk vagy lejátsszuk. Persze, ez az írott sajtóban nem megy. A felkérők igénye szerint arra törekedtem, hogy a dal kapcsolódjon a helyi sajátosságokhoz, érződjék róla, hogy felvidéki, és azon belül Zoboralja is megjelenjen. A dallam ennek okán „A gerencséri utcán” című dalt idézi, és ahogy a himnuszokban általában, egy fohász is elhangzik a megmaradásért.
| Koltay Gergely
ZOBORALJA HIMNUSZA Nem adhatok mást, Vezet engem utamon Lesz még olyan idő, Kiárulni lelkemet Beszánthatják a sírokat, A gerencséri utcán Nem maradt más nekem, Szívem kérést karcol |
A Turulmadár is bekerült a dalszövegbe…
– A Turulmadár a magyar mitológia része, de Zoboraljához egyébként is kötődik. A Zobor-hegyen ma egy tévéadó tornya van, azonban itt korábban az 1896-ban emelt millenniumi emlékmű állt, fehér gránitból, négy turulmadárral – Huba vezér emlékére. Napjainkra már csak a talapzat maradt meg belőle.
Most jelent meg a Farkasok éneke című albumotok. Miért nem került fel rá ez a himnusz?
– Mert azt a Felvidéknek, és nem a Kormoránnak írtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben nem kerülhet rá valamelyik lemezünkre, de a Farkasok éneke másról szól. Talán azok számára is meglepő lesz, akik a teljes Kormorán-repertoárt ismerik, ugyanis a megszokottnál keményebb, erőteljesebb hangzású. Arról szól, amilyen az életünk, és ma ez bizony elég kemény.
A magyarországi politika a zenészek közé is éket vert? A nyáron volt a Magyar Dal Napja a Szigeten, amely az elmúlt két-három évtized legjelentősebb magyar rockzenei alkotásokat volt hivatott felvonultatni…
– Azért nem voltunk ott, mert nem hívtak bennünket, úgy látszik, a szervezők szerint mi nem férünk bele az elmúlt harminc évbe. Egyébként játszottunk már a Szigeten, először a Nagyszínpadon, majd egy kisebben, aztán még kisebben. Ez egy furcsa helyzet…, de másról van szó. A Kormorán képvisel valamit, amit elfogad az ország egyik nagy része, de van, aki nem. Egyébként nem hiszem, hogy ékek volnának a zenészek között, azok a politikai életben vannak. Nagy boldogság számomra, hogy én Magyarországon szinte mindenkivel tudok dolgozni.
Nevedhez fűződnek a legsikeresebb magyar rockoperák. Tervezel valami újat, és ha igen, akkor rá mernéd bízni valamelyik szerepet Vikidál Gyulára vagy Varga Miklósra – akiket eltiltottak az István, a királytól?
– Nem dolgozom most rockoperán, de ha erre sor kerülne, akkor természetesen. Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Varga Miklós és Vikidál Gyula ugyanis történelmet jelentenek a magyar rockzenében. Ami az István, a királyt illeti, az 1983-as előadás volt a történelem, onnantól kezdve a többi már inkább üzlet. Az Illés együttes sajnos amiatt, hogy két tagjuk már nincs köztünk, nem léphet fel. A többiek megpróbálnak úgy pénzt keresni, ahogy tudnak, és ennek egyik eredménye a Társulattal előadott István, a király.
Neked sikerült összehoznod a nagy csapatot a Megfeszítettben is, azért vált ez sokak szerint a legjobb magyar rockoperává?
– Ebben a sikerben nálam jóval nagyobb szerepe volt Koltay Gábornak. A Megfeszített sikerét talán az is eredményezte, hogy minden erőlködés nélkül sikerült a világ legismertebb történetét magyar vonatkozásban bemutatni.
Miért tiszteltétek meg azzal a Felvidéki Rockszínházat, hogy jogdíjmentesen előadhatják a darabjaitokat?
– Ők tiszteltek meg bennünket azzal, hogy játsszák őket. A Megfeszítettet egyébként nagyon sok amatőr társulat is játssza, persze, itt most nem a Felvidéki Rockszínházra gondolok, mert ők vérbeli profik.
Említetted, hogy a Kormorán küldetésének tartja a magyar nemzet összetartozásának erősítését. Miért?
– Zenészként erre inkább egyik dalszövegemmel válaszolok: „Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk. / Új időkre, dalokra várunk, magyarnak lenni hivatásunk.”
* * *
Oriskó Norbert, Szabad Újság, Felvidék.ma, 2008. november 19