(Nekrológ) Sokan még ma is esküsznek arra, hogy a Szepesi György a legnagyobb legenda a magyar sportriporterek között. Való igaz, hogy még ma is élményszámba megy, ha a magnószalagról visszahallgatjuk gól-kiálltásait. Csakhogy Gyuri bácsi idejében olyanok rúgták a bőrt, mint Puskás Öcsi, Bozsik Cucu vagy Hidegkúti. Felemelő érzés lehetett az ő meccseiket közvetíteni.
Knézy Jenő ideje akkor jött el, mikor már a második nagy generáció, Alberték csillaga is leáldozott. Az űr, amit maguk mögött hagytak, még ma is égetően fáj. És Knézy Jenő minden meccsén érezhető volt, talán most megtörik a jég. Százszor és százszor kellett felocsúdnia, hogy még mindig nem tért vissza a nagy idők focija! Mindezek mellett hitet tudott adni az embereknek, hogy nem szabad feladni, mert érdemes!
Mindig a realitások talaján járt. Ez olyan tulajdonság, ami egyeseknél törvényszerűen ellenszenvet szül. Volt, mikor egy meccs közvetítéséről azért mondott le, mert akadtak olyanok, akik úgy vélekedtek, kritikus megjegyzései hátráltatják az eredményességet. Ők voltak azok, akik tévedtek.
Távozása nem csak a focirajongók számára jelentetett fájdalmat. Hiszen nem csak az egyéb sportágak, hanem a választási közvetítések, de olykor a kabarék kiváló szereplője is volt. Bárhol is jelent meg, egy dolgot sosem tudott megtagadni: elsősorban a tiszta, fair-play emberi tevékenységnek szurkol, legyen szó a cselekmények bármelyik válfajáról is. Az egész magyarság felemelkedésének, őszinte, leplezetlen szurkolója volt. Reméljük, akadnak követői.
Oriskó Norbert , Szabad újság 2003. július